A női alpesi sízők műlesiklásban mérették meg magukat a pekingi téli olimpián. Az 55-ös rajtszámmal induló Tóth Zita az első futamban jó tempóban, magabiztosan teljesítette a pályát, 5.80 másodperccel volt lassabb az élen záró német Lena Dürrnél, és a 44. helyről várta a folytatást.

"Nagyon boldog vagyok, szerintem tudok még jobbat is menni. A pálya eleje eléggé jeges, ott jobban kellett figyelni, ezért voltam óvatosabb. Nagyszerű érzés, hogy még egyszer mehetek, és megmutathatom magam" - mondta Zita a két futam közötti szünetben.

A folytatásban is lendületesen vágott neki a távnak, és sikerült célba érnie. Végül a 40. helyen zárt.

" Örülünk, hogy hozta a számot, de én tudom, mire képes, és futamonként 2-2 másodperccel jobbat mehetett volna. Ezért lett volna jó, ha óriásban le tudott volna jönni, és így lekerült volna róla a teher, hogy be kell fejezni, és akkor felszabadulva szlalomban támadhatta volna a pályát. De lehozta, és ez nagyszerű dolog" - mondta edzője, Szepesi Bertold a verseny után.

A szám olimpiai bajnoka a szlovák Petra Vlhova.

Az izraeli színekben induló Szőllős Noa a 41. lett.

Foto: MTI

 

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.