A Magyar Sí Szövetség a pandémia miatt májusban elhalasztott évi rendes küldöttgyűlését szeptember 30-án, csütörtök délután tartotta, melynek helyszíne az Ibis Budapest Castle Hill volt Budapesten.

Elsőként a szervezet elnöke, Dr. Fürstner József köszöntötte a résztvevőket, és ismertette a következő időszakra vonatkozó terveket és célokat.

A küldöttgyűlésen számos fontos határozat született, a küldöttek valamennyi napirendi pontot egyhangúlag fogadtak el, köztük a 2020. évi mérleget és beszámolót, illetve a 2021. évi szövetségi költségvetést is.

Az egyetértést azt is mutatja, hogy a következő időszakra is bizalmat kapott az elnök és az általa vezetett elnökség.

A küldöttgyűlésen elhangzott, hogy a síszövetség elnöksége munkája során továbbra is az átláthatóságra törekszik.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.