Versenynaptár

Még itt lehetne közöttünk, és együtt ünnepelhetnénk 75. születésnapját, de a 2017-es év első napján autóbaleset érte, és itt hagyott minket. Kovács Barnabás évtizedekig a hazai sísport meghatározó alakja, egyik legnagyobb egyénisége volt. Búcsúztatóján testvére, Kovács Gedeon saját írásával és Kovács Tamás érzelemgazdag soraival köszönt el tőle. Ezekből a beszédekből idézünk Barna emlékére: 

… Sokan vannak, akik a szakmából gazdagodnak, kevesen azok, akik a szakmát gazdagítják! Barni ez utóbbi kevesek egyike volt. A síszakmát imádta elhivatottan, rajongással. Ha valaki nem értené, hogy mi a szakmai alázat, akkor csak rá kell gondolnia. Már csak ezt is érdemes lett volna sokaknak megtanulnia tőle.

… 

Ő nem a vörösszőnyegek, a reflektorfény sportszakembere volt. Ő a sport trógeroló melósa, az eredeti értelemben vett menedzsere volt. Hihetetlen életút a Kalefos vagánytól a világfiig, a sportdiplomatáig. Született világcsavargó, az Alpesek vándora volt. Nem volt térképe, pontosabban volt, de csak a fejében. Ha együtt autóztunk, tudni véltem, hogy a vándormadarak hogyan tájékozódnak. Pontosabb térkép volt a fejében, mint a Google-nak. Benne sípályák, autóbontók, lakások, panziók, szállodák és Hütték, kolibák, kocsmák. Sokszáz telefonszámot és rengeteg címet tudott séróból. Mindenkit ismert és mindenki ismerte a síszakmából világszerte. 

Nem a 80 nap a Föld körül híres Higgins professzora volt. Ő a legalább-nyolcvanszor-a-Föld örül világcsavargója volt. Világfi volt. Pontosabban Ő a világban bárhol is volt, mindenhol otthon volt. Mindenhol voltak országos cimborák, helyesebben világi cimborák.

… 

Jó síző volt, de edzőként volt király. Meg szervezőként, menedzserként. A 70-es évek elejétől valamiképpen minden magyar síző kötődött hozzá többé-kevésbé. Elsősorban a csajok: az Apjok-lányok, Barsi Kinga, Bácsy Rita, Egri Kati, Görgey Ancsa, Kővári Enikő, a Litter-lányok, Mórótz Saci, Tavassy Kriszta és utoljára, de nem utolsósorban saját lánya Móni.       Ő alkotta meg az „ import „ mai nevén honosított sportoló kategóriát. A Bónis testvérek, Kozma Péter, Szvetlána voltak az elsők. Aztán a globalizált világ mindennapossá tette ezt az újítását. 

Hali Barni! Te voltál az, aki az egész világban mindég és mindenütt otthon volt. A fékezhetetlen vagány édesapa és a hat nyelvű, fényes intellektusú édesanya génjeivel hónapok alatt bárhol a helyi nyelven társalogtál, tárgyaltál, bratyiztál, vagy éppen intézkedtél. Még akár Chilében a bennszülött indiánokkal is… Te a világ bármely pontján rögvest otthon voltál. A francia Val’d Isertől a bolgár Pamporovóig, sőt Bakuig. Északról délre a norvég Lillehammertől az olasz Piancavalloig, Sestrierig. Otthon voltál Chilében, Ausztráliában, Új-Zélandon. Biztos vagyok benne, hogy otthon leszel odaát is. És az angyalok kedvence leszel… És ha kell hátba veregeted az ördögöt is

… 

Mennyi, de mennyi félbehagyott, elintézetlen dolgot hagyhattál hátra. …  A macskának hét élete van, a számítógépes játékokban meg legalább három. Neked több is volt! Idáig az őrangyalod mindig veled volt. A legcikibb helyzetekben is. Ugyan most hol maradt le?! Miért nem estél a talpadra?! 

Most már dőlj hátra és szemléld békességben, hogy mi mindent tettél a földi utadon. Szeretett családodnak, barátaidnak. De legfőképp, leginkább és legtöbbet a hazai síélet gazdagításáért! Megérte, hidd el! Beírtad, bevésted magad a hazai sítörténetbe! Csodálatosan gazdagítottad a síkultúránkat. Én személy szerint nagyon sokat köszönhetek Neked, mert remek barát is voltál Köszönöm Barni! Jó utat az égi országutakon, szerpentineken!

  

Drága testvérem! 

Gyönyörű otthont teremtettél szeretteidnek, de az együtt megélt mindennapok, az atyai gondoskodás, a házastársi szerető együttlét nagyon hiányzott a családnak. Időnként megtértél  az őrületes szárnyalásból, hogy szeretetet adhass és szeretetet kaphass, de fáradt és elgyötört voltál, folyamatosan a hogyan tovább holnap és a hogyan tovább holnapután gondjai őröltek. És gond akadt megszámolhatatlan, mert a családi kiadások mellett bő 15 évig magad finan- szíroztad a magyar alpesi síválogatott működésének legalább minden második napját. 

Hihetetlen erőfeszítések és egyedülálló kreatívitás jellemezték utadat. Nagy üzleteket kötöttél és hétköznapi ember számára felfoghatatlan projekteket valósítottál meg. Aki mer az nyer - mondja a közmondás. Te mertél! A 90-es évek elején 50 személyes síházat építettél a karintiai Obervellachban, mert a síszövetségnek – a magyar sísportnak – akkor és ott erre lett szüksége Később Chilében egy gyönyörű, érintetlen vulkánra álmodtál síközpontot és meg is valósítottad, azt is. És folytathatnám a sort…

Visszatérve a népi mondáshoz, nyerhettél volna is, ha csak legalább egyszer behúzod a féket, leszállsz a földre és beülsz az általad felépített valamelyik – mert volt jónéhány – vállalkozás- ba és működteted, hasznosítod azt. De nem ez volt számodra elrendelve. A Te világod a havas lejtők, mindenkori sícsapatod, az edzőtáborok, versenyek voltak. Nagyszerű vállalkozásaid   pedig többnyire ellehetetlenültek, vagy kétes jellemű üzlettársak semmiztek ki az általad létrehozott értékből.

Utolsó nagy dobásod- régóta dédelgetett vágyad, egy saját sí-brand – az Explosiv sí létrehozása és piacra vitele volt. Csodálatosan felépítetted az egészet. Svájcban terveztettél, Bulgáriában és Csehországban gyártattál, nyolc országban forgalmaztál. Öt év alatt a teljes hazai sípiac negyede-harmada a tiéd lett. Ez az üzlet lehetett volna számodra és családod számára a jól megérdemelt biztonság forrása. De lesújtott a világra a 2008-as gazdasági válság és derékba törte ezt, a végre neked virágzó vállalkozásodat is. 

Megannyi hányattatás és megpróbáltatás után, deresedő halántékkal, megbékélve a világgal, családod sáncaiba vonultál, hogy kedvére, segítésére lehess feleségednek és élvezhesd, tanítgathasd unokáidat. És hogy megírd a családregényt… 

És a sísportban is sok feladat várt még. Számítottak kivételes tudásodra, szervező és problémamegoldó képességedre és sportágad iránt érzett kihunyni nem akaró szenvedélyes lelkesedésedre. 

Egész életedben a szülői házból hozott polgári eszmények vezéreltek – a hit, a szeretet, a segítés, a becsület és a hazaszeretet. Ezen értékeket hordoztad és közvetítetted a világnak. Számunkra Te a feltétel nélkül szeretett regénybéli tékozló fiú voltál, aki most megtért teremtőjéhez.

Nyughatatlan, csapongó lelked találjon békére.

Foto: Szalmás Péter/MOB

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.