Március 2-án kedden rendezi a Magyar Sí Szövetség a Mátraszentistváni Síparkban a Fogyatékkal Élők Országos Sí Bajnokságát, valamint a Senior OB-t. Ennek kapcsán Fábián Attila, a Magyar Paralimpiai Bizottság alpesi sí szakágveztője osztotta meg gondolatait:

A tavalyi bajnokságot röviddel a koronavírus-járvány előtt még éppen meg tudtuk rendezni Eplényben, bár nem nagy létszámmal. Sajnos az aktív versenyzők számra a parasí esetében évről évre csökken, miután kiöregszik a mezőny, de vannak kitartó sízők. A fogyatékkal élők alpesi országos bajnoksága azért is egy fontos verseny, mivel óriási élményt ad ezeknek a sportolóknak. Ez a verseny egyúttal figyelemfelhívás is arra, hogy bárki síelhet, aktívan sportolhat fogyatékkal élők – beleértve a szervátültetetteket, értelmileg akadályozottakat, mozgás-, látás- vagy hallássérülteket - és épek egyaránt. 

A versenyzéshez az életkor sem szab határt: a Masters Bajnokságra is bárki nevezet a kiírásban foglaltak szerint. Hiszen ezt a sportágat egészségi állapottól függően akár 100 éves korig bárki űzhet.

VERSENYKIÍRÁS

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.