Versenynaptár

A pandémia okozta bizonytalanságok ellenére már három helyszínen, összesen 6 versenyszámban tudtak rajthoz állni felnőtt sífutó válogatottunk tagjai, méghozzá nem is akármilyen eredményeket elérve.

Holott az olimpiai kvalifikációs időszak még nem vette kezdetét, Kónya Ádám, a Veszprémi Sí Egylet kiválósága, a szezonbeli 4 distance versenyből kettőn „A” szint belüli eredményt ért el. Így talán nem túlzás azt állítani, hogy szinte már csak idő kérdése, hogy Ádám, a pjongcsangi játékok után újból olimpiai „A” kvótát szerezzen sífutásban.

„Ádi egy univerzális futó. Képes klasszikus és szabad stílusban, sprint és hosszú távú versenyeken is a jó eredményre. Korábban tett kísérleteket a specializációra, de ez nem fizetődött ki. Ő akkor a legjobb sprinten, ha distance-ra is készül, és ez igaz fordítva is. A szezonban egyelőre 10km-es versenyeken tudott jó eredményeket produkálni, de bízunk benne, hamaroson jönnek a sprint sikerek is” - nyilatkozta Kónya Bálint, szövetségi kapitány.

Lágler Kristóf talán karrierje legjobban sikerült felkészülése után várta a versenyszezon kezdetét. Kristóf legerősebb száma a skating distance, a szezon elején viszont elsősorban klasszikus versenyeket rendeztek az osztrák és szláv kupákban. A most hétvégi saalfeldeni verseny második napján azonban végre kijött a lépés: 10km skating-en Kristóf élete eddigi legjobb eredményét érte el. A Vasas sportolója elmondta, hogy az idei szezon korábbi versenyein valami mindig hiányzott a sikeres szerepléshez. Zakopaneban 10km klasszikus stílusban egy jeges hajtűkanyarban elesett, és eltörte a botját, amivel rengeteg időhátrányt szedett össze. Másnap, 15km szabad stílusban pedig egy rossz lécválasztás miatt került hátrányos helyzetbe. Ettől függetlenül így is olyan eredményeket ért el, amelyekkel javította a tavalyi pontátlagát. Most vasárnap viszont minden összejött: jó léc, jó wax és jó forma, és így sikerült jó FIS pontot futnia (128).

„Elégedett vagyok a srácokkal” - értékelt a szövetségi kapitány a saalfeldeni verseny másnapján. „Legambiciózusabb álmaink még odébb vannak, azokért még sokat kell tenni, de jó az irány. Jó látni, hogy a fiúk gyakran elégedettek teljesítményeikkel, és a versenyek fele után mosolyogva (persze nagyon fáradtan) jönnek ki a célzónából. Aztán pár órával később leülepedik az eufória, és már mindenki azon agyal, hogy mit lehetne jobban csinálni, meg, hogy jó volt ez az eredmény, de ha ezt vagy azt máshogy csináltuk volna, akkor lehet még 10 másodpercet nyerünk, és az mekkora eredmény lenne. Persze mindenki elégedett magával és a csapattársaival is. Egymást húzzuk felfelé. Ilyenkor felemelő érzés edzőnek lenni.”

 

Szezonbeli eddigi legjobb eredmények

Kónya Ádám

·         Zakopane 10km klasszikus stílus – 98.8 pont

·         Zakopane 15km szabad stílus – 111.7 pont

·         Saalfelden 10km szabad stílus – 98.1 pont

 

Lágler Kristóf

·         Zakopane 10km klasszikus stílus – 158.5 pont

·         Saalfelden 10 km szabad stílus – 128.6 pont

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.