Lillehammerben indul a hétvégén a női síugrók idei világkupa sorozata magyar résztvevővel. Vörös Virág, akinek a nyári Grand Prix-n sikerült a pontszerzés, a VK-sorozat történetének első magyar világkupa pontjait is begyűjtheti a szezonban.

Visszatért Lillehammerbe Vörös Virág, aki tavaly a magyar nők közül elsőként itt indult nagysáncon a síugrók világkupa-sorozatában. Ebben az évben már több tapasztalattal és egy sikeres nyári szezon után várja első világkupa versenyét.

Virágnak ez lesz a harmadik világkupás idénye, de eddig egyszer, a februári ljubnoi versenyen sikerült kvalifikálnia magát a fő versenybe. A szakvezetés bizakodó a kőszegi síugró teljesítményével kapcsolatban, mivel nyáron a világkupával egyenértékű Grand Prix-sorozatban 23. helyezésével pontot gyűjtött be a csehországi Frenštátban. Előtte utoljára Fischer Lászlónak sikerült VK-pontot szerezni 1984-ben, amikor is a Lake Placid-i világkupa versenyen a 12. lett.

Az utóbbi hetekben Vörös Virág felkészülésének középpontjában elsősorban a nagysáncos edzések álltak, mivel sok világkupa versenyt ebben a számban rendeznek. A 20 éves sportoló elmondása szerint az elugrásban és a repülésben fejlődött leginkább. A napokban többször is ugrott a világkupás sáncon.

„Nagyon tetszik a lillehammeri pálya, pár héttel ezelőtt már jártam itt, és szerencsére tudtunk edzeni is a versenyre való felkészülés jegyében. Mondhatni, tökéletesek a körülmények. A célom először a kvalifikáció megszerzése a fő versenyre, vagyis top 40-be bekerülni. Majd a versenyen szeretnék a legjobb 30-ban végezni, és ezzel pontot szerezni” – nyilatkozta Vörös Virág.

A kvalifikációs versenyt péntek este rendezik.

 

A lillehammeri világkupa programja:

December 6. péntek

18:00 ¬- Hivatalos edzés

19:30 - Kvalifikáció

December 7. szombat

11:45 - Próbasorozat

12:45 - Első verseny

December 8. vasárnap

12:45 - Kvalifikáció

14:00 - Második verseny

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.