Tóth Zita 10. lett műlesiklásban az olaszországi Ahrntalban rendezett Európa-kupa csütörtöki versenyén, majd pénteken ugyancsak műlesiklásban a 15. helyen zárt. A 10. helyezés nem csak Zita, de a magyar alpesi sísport számára is az eddigi legelőkelőbb eredmény az Európa-Kupában.

„Jól sikerült a felkészülésem, és már nagyon vártam, hogy elkezdődjön az Európa-kupa, mert úgy gondolom, hogy ebbe a mezőnybe tartozom leginkább. Ez a sípálya nem kedvezett eddig nekem, de most jól teljesítettem mindkét napon. Csapatommal, az APEX 2100-zal érkeztem, és azt éreztem, hogy az edzők levették a vállamról a terhet. Nagyon élveztem a sízést, felszabadult versenyzés volt, ami meghozta az eredményt.  Ma az első menetben hibáztam, de összességében sikeresen zárult a futamom. A 2. menet elején sem volt a sízésem stabil, de a pálya vége álomszerűen ment, így a futamban a 9. legjobb időt értem el, aminek nagyon örülök. A jövő évre az Európa-kupában a további pontgyűjtés a célom, és hogy egyre előrébb végezzek. A TOP 5-be kerülés is reális lehet. Megjött az önbizalmam is, és úgy érzem, szárnyakat kaptam” – mondta a verseny után Tóth Zita, aki a két versenynap alatt 42 EK-pontot szerzett.

Alpesi sízőnk eredményeit értékelte a Magyar Sí Szövetség elnöke és szövetségi kapitánya is.

„Nagyon büszkék vagyunk Tóth Zita kiemelkedő szereplésére az Európa-kupában. Szépen menetel előre a nemzetközi versenyeken, ami örömteli. Remek technikájához és fizikumához egyre magabiztosabb teljesítmény társul, így arra számítunk, hogy a 2025-ös esztendőben a versenyzést ott folytatja, ahol most abbahagyta” – mondta dr. Csák Levente, a Magyar Sí Szövetség elnöke.

„Ezen az Európa-kupa versenyen látszott, hogy Zita nagyon jó formában van, erre a teljesítményre már két éve képes lett volna fizikálisan és technikailag, mentálisan kellett megérnie. A csütörtöki 10. helyezése kimagaslóan jó eredmény, sporttörténelmi siker, ugyanis ilyen előkelő helyen se gyors, se technikai számban magyar síző még nem szerepelt az Európa-kupában. Reméljük, hogy ezek a teljesítmények adnak Zitának önbizalmat ahhoz, hogy ezt a formát át tudja vinni a Világkupa sorozatba. Látszott az is, hogy jót tett neki, hogy kiszakadva a szlalom versenyek körforgásából elindult a Nemzetközi Magyar Bajnokságon óriás-műlesiklásban és magyar bajnok lett” – nyilatkozta Szepesi Bertold, szövetségi kapitány.

Zita mai vagány 2. menet itt visszanézhető

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.