A Magyar Sí Szövetség büszkén delegálja eddigi legnagyobb méretű csapatát a IV. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra, ahol összesen kilenc tehetséges versenyzőnk mérettetheti meg magát az ötkarikás eseményen.

Kiemelkedő sportdiplomáciai sikerként könyvelhetjük el, hogy Szőcs Emőke északi szakágvezetőnk a Nemzetközi Biatlon Szövetség wax koordinátoraként vállal felelősséget a biatlon versenyszámok zavartalan lebonyolításáért a YOG-on. Ez a kiváló pozíció tovább erősíti Magyarország jelenlétét az eseményen.

A közel kéthetes multisportrendezvényt főként a 2018-as téli olimpia helyszínén, a dél-koreai Phjongcshangban rendezik meg, ami további különlegességet kölcsönöz az eseménynek.

Az előző Ifjúsági Olimpián, 2020-ban, öt síversenyzőnk szerzett kvótát, és állhattak rajthoz a versenyeken. A fiatal tehetségeink elhivatottságának és az edzők áldozatos munkájának köszönhetően az idei évben szinte megduplázódott a résztvevő versenyzők száma: a Magyar Sí Szövetség kilenc sportolója kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen életük eddigi legnagyobb sporteseményén.

A fiatalok számára ez az sportrendezvény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy megéljék az olimpiai versenyek hangulatát és megtapasztalják az olimpiai szellemiséget. A YOG célja továbbá, hogy népszerűsítse az olimpiai eszmét és a fair playt.

A síszövetség valamennyi versenyzője izgatottan várja, hogy követhessék a 2018-as ötkarikás játékokon szereplő magyar olimpikonok példáját, és bemutathassák tehetségüket a dél-koreai Gangwon-on tartományban január 19. és február 1. között.

„Szövetségünk nagy hangsúlyt fektetett az elmúlt időszakban az utánpótlásra és igyekeztünk minden lehetséges elérhető kvótát megszerezni; versenyzőink ennek érdekében a korábbiaktól eltérően több edzőtáborban tudtak részt venni és több versenytapasztalatot szerezhettek. Az esemény fő szellemisége az olimpiai részvétel, bízunk benne, hogy fiatalok olyan útravalóval lesznek gazdagabbak, melyek a következő lépcsőfok megtételében segítségükre lesz a „nagy” Olimpiai részvétel felé. Idén először a nagy nemzetekhez hasonlóan mi is delegálunk sportszakembert, ami mutatja, hogy kis nemzetként is jelentős pozíciónk van, számítanak ránk a jövőben” – mondta Petrahn Barbara a szövetség főtitkára.

A teljes magyar delegáció sportolói létszáma 33 fő.

Csapatunk a téli ifjúsági olimpián:

 

Alpesi sí:

Körtvélyessy Dóra

Schneider Milán István

Edző: Szepesi Bertold, segédedző: Kékesi Márton

Csapatvezető: Szepesi Bertold

 

Síkrossz:

Szeghalmi Fanni

Tymcyna Dóra

Edző: Székely Zoltán

 

Biatlon:

Bozóki Laura

Kunos László Sámuel

Csapatvezető, edző: Gál Ágota

 

Sífutás:

Bere Larissza Vanda

Gaál Dóra

Holló Martin

Csapatvezető, edző: Muskatal István

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.