A hétvégi világkupa lesiklását nem tudják megrendezni, szombaton szuper-G-ben versenyezhet Miklós Edit.
Az erős havazás miatt módosítani kellett a programot a hétvégi alpesi sí világkupa a franciaországi Val d'Isere-ben. A sorozat következő futamai közül Miklós Edit fő számát, a lesiklást nem tudják megrendezni, így szombaton szuperóriás-műlesiklásban állhat rajthoz a mezőny.

A sérülése után Lake Louise-ban sikerrel visszatérő Miklós Edit számára a svájci St. Moritz-ban rendezett múlt heti világkupa nem a tervek szerint alakult, leginkább amiatt, mivel a három versenyből kettőt töröltek a szervezők a rossz időjárás miatt. A mostani hétvégén a franciaországi Val d'Isere-ben rendeztek volna lesiklást és szuperóriás-műlesiklást a női mezőnynek, ahol világkupa dobogós sízőnk szeretett volna a tengerentúli 14. helyezéséhez hasonló eredményt produkálni a leggyorsabb versenyszámban. Ez egy fontos helyszín Edit életében, miután itt versenyzett először világkupában, 2005-ben. Eddigi vk-szereplései jól sikerültek ezen a pályán: 2 évvel ezelőtt lesiklásban 9. helyezést szerzett, 2016-ban és 2013-ban 12-ként ért célba. Az intenzív havazás azonban lehetetlenné tette már a csütörtöki és a pénteki edzés lebonyolítását is, így a lesiklást, ha ideálisak lennének a körülmények a hétvégén, akkor sem rendezhetnék meg két hivatalos edzés nélkül.
Miklós Edit célja a rövidebb gyorsasági számban a formába lendülés és a világkupa pontszerzés.


A Val d'Isere-i világkupa módosított programja:

2017. december 16. szombat 10:30 női szuperóriás-műlesiklás

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.