A HM SFÁ-tól kapott támogatás révén a SOSZ idén is meghirdethette a HISZEK BENNED Sport Programot, mely a kis és közepes egyesületekben folyó utánpótlás nevelést hivatott támogatni, ráadásul a tavalyinoz képest dupla keretösszegből.
A pályázók segítésére és a pályázatok elkészítése kapcsán keletkező hibák csökkentése érdekében tájékoztatót és konzultációt rendeznek 2023. május 4-én, csütörtökön, 10 órai kezdettel a Magyar Sport Házában, az alábbi programmal:
9:30 -tól érkezés, regisztráció
10:00 A HISZEK BENNED pályázatok tapasztalatai, a 2023. évi kiírás sajátosságai
Előadó: dr. Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke
10:20 A 2023. évi (VIII. ütem) pályázatainak elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos tudnivalók, feladatok
Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója
11:20 Konzultáció a pályázatkészítés során felvetődő kérdésekről
Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója
A program tervezett teljes hossza kb. két óra. A részvételre előzetesen regisztrálni szükséges az alábbi linken jelentkező űrlapon mielőbb, de legkésőbb május 2-án 12 óráig. https://forms.gle/LMLpkgyV7uZFtbaw7
Fontos, hogy a résztvevők előzetesen már megismerjék a pályázati kiírást, ami elérhető a SOSZ honlapján
A helyszínen belső parkolás az udvarban nem megoldható, csak a környező utcákban. A szervezők javasolják, hogy az érkezésnél számoljanak ezzel.
Érdemes megemlíteni, hogy a SOSZ tagok pályázati díja lényegesen kisebb, mint a nem tagoké.
Izing Balázs
Magyar Sí Szövetség