Már a második olimpiájára készül Kónya Ádám. Sífutónk három versenyszámban is rajthoz áll majd Pekingben. Hogy milyen út vezetett az olimpiáig, és hogy kik vállaltak főszerepet Ádám felkészítésében, arról is szó esik a vele készült interjúban.

- Hogyan fogadtad, amikor kiderült, hogy ott leszel az olimpián?

Nálunk nem egy verseny döntött. Ebben a szezonban Kristófnak és nekem volt A szintünk. Kettőnk közül kerülhetett ki az utazó. Több versenynek az átlagát nézték. A versenyek alapján azt mondhatom, hogy stabilan én bizonyultam gyorsabbnak, így én képviselhetem Magyarországot sífutásban. Nagyon örülök és büszke vagyok rá.

- Mi jelentette a legnagyobb kihívást az idáig vezető úton?

Talán az, hogy egy olyan sportot választottam, amit Magyarországon nem lehet teljes egészében profin csinálni. Úgy gondolom, hogy van egy tévhit, ami szerint csak a külföldi edzőtáborokban lehet igazán fejlődni. Az alapokat el lehet itthon is sajátítani, viszont van egy szint, ami felett bizony utazni kell. A sok távollét, utazás izgalmas dolog, de egyben megterhelő is. Nem panaszkodom, gyönyörű sportot csinálok és nagyon szeretem. Sokat éltem külföldön, amit nagyon élveztem. Bizonyos szinten Ausztriában szocializálódtam, de az az igazság, hogy én szeretek otthon lenni és ez egyre inkább így van. Ebben az olimpiai ciklusban a legnagyobb kihívást a szeretteimtől való távollét jelentette.

- Mit vársz leginkább az olimpiai ottléted alatt?

A COVID-helyzet miatt, az olimpiai falut és a sífutó stadiont fogom „csak” látni. Azt szeretném, hogy a faluban otthonosan, magabiztosan mozogjak, élvezzem a közeget. A pályán pedig jól szeretnék teljesíteni. Várom már az edzéseket, hogy elfoglaljuk a waxos kabinunkat, kipróbáljam a pályát. Egyszóval, hogy megszokjam azt a közeget, és ismerős legyen a járás.

- Melyek azok az edzők, szakemberek, akik a sikereid mögött állnak, és miben segítettek leginkább?

Ebben is szerencsésnek mondhatom magam, mert sok ilyen ember van. Azt gondolom, hogy amikor 6 évesen lementem először az uszodába és elkezdtem úszni tanulni Limperger Anikó néninél, majd versenyezni már más edzők keze alatt, ez mind kihat egészen a mostani olimpiai indulásomig és azon túl. Lehet nem a teljesítményben, de a sport szeretetében ez mindenképp megnyilvánul.

Ha neveket sorolnék, akkor Tóthné Stupián Anikó, Helmut Fuchs, Szabó László, Liederer Merlin, Kónya Bálint, de például Bozsik Anna és Szusza bácsi nevét is megemlíteném.

Bozsik Annával és Szusza bácsival az együtt töltött „munka” az körülbelül 2 hétre határolható be. Ez nagyon rövid idő egy sportkarrier során, talán említésre se méltó. Az én pályafutásomban és életemben viszont kulcsfontosságú szerepet játszott. Ők tanították meg a sífutás alapjait. 2 hét alatt nem lehet megtanulni sífutni, de annyira mégiscsak sikerült, hogy az osztrák sportiskola felvételién ne essek el, és tudjak legalább egy picit sífutni. Ha ők nem segítenek, akkor már lehet ott félbetört volna, illetve el se kezdődött volna a sífutó karrierem.

Tóthné Stupián Anikó kezei alatt több országos bajnoki címet nyertem csapatban és egyéniben is többször állhattam dobogóra magyar bajnokságokon atlétikában. Kis gyerek voltam még, mikor atletizáltam, de elhitette velem, hogy egyszer jó versenyző lehetek. Mindenképpen adott egy tartást és motivációt a továbbiakra.

Helmut Fuchs volt Ausztriában az első sífutó edzőm. Volt, hogy meghívott a saját házába hetekre és külön edzett velem, hogy minél hamarabb felzárkózzak az osztrák csapattársaimhoz. Ő tanított meg igazából sífutni úgy, hogy két év alatt, a második szezon végén az osztrák hosszútávú bajnokságon (az akkor 15km volt) 6. helyen végeztem.

Szabó László edző és mentor szerepet is betöltött. Vele jutottam ki az első olimpiámra. Mélyponton voltam, mikor elkezdtem vele edzeni. Teljesen más szemléletet hozott a felkészülésünkbe, mint amiben az előző években voltam. Sikerült felráznia, sokat fejlődtem a kezei alatt. Sok időt töltöttünk együtt, személyiségformáló évek voltak. A mai napig sokszor a vele tapasztalt, tőle tanult dolgokból táplálkozom. Ő gyerekkoromban is foglalkozott velem és elhitette, hogy egy nap nagy sportoló lehet belőlem.

Liederer Merlin egykor volt csapattársam, majd később edzőm lett. Különösen jó kapcsolatban voltunk, mert középiskolás éveim alatt sokat laktam náluk, azt is lehet mondani, hogy befogadtak. A technikai csiszolásokon túl bevezetett a „norvég” edzés szemléletbe. A versenyző nagyobb mértékben vállal szerepet és felelőséget az edzések kidolgozásában. Bizonyos szempontból önállóságra tanított.

Kónya Bálint a jelenlegi edzőm és egyben a testvérem. Egyfajta rendszert és következetességet hozott a felkészülésembe. Miután Merlin befejezte a Magyar Sí Szövetséggel a közös munkát, magamra maradtam. Nekem még írt edzéstervet és kapcsolatban voltunk, de immáron már csak az online térben. Személyesen nem tudott ott lenni az edzéseimen és a versenyeken se tudtunk igazából érdemben találkozni. Bálinttal nem akartunk formabontó edzésszemléletet kreálni. A korábbi években bevált dolgokat ollóztuk össze és csak utána jöttek óvatosan az újítások. Elsősorban egy keretet akart adni a felkészülésemnek, versenyzésemnek és úgy gondolom, ez sikerült.

- Milyen szerepléssel lennél elégedett?

Nincs olyan fix helyezés, amit ha megfutok akkor elégedett leszek. Illetve van, de azt megtartom magamnak. Előrébb szeretnék végezni, mint négy évvel korábban. Nem nagyon szeretek erről beszélni. Tudom mi a realitás, amire a korábban elért eredményeim predesztinálnak, viszont azt is tudom, hogy nem kell mindig a realitással foglalkozni. Élvezni szeretném!