Az Év fogyatékkal élő sportolója Berente Judit szervátültetett sífutó, sílövő lett, aki három aranyéremmel a magyar csapat legeredményesebb tagjaként zárta tavaly a Szervátültetettek Téli Világjátékát. A vesetranszplantáción átesett sportoló minden versenye után köszönetet mond ismeretlen donorjának, aki nélkül nem élhetne. Judit 16 műtét után 57 évesen további célokat tűz ki magának a sportban és civil életében egyaránt. Berente Judittal beszélgettünk.

- “A jóisten a tenyerén hordoz”-  ezt nyilatkoztad egy interjúban. Hogy érted ezt?

- Bár nem vagyok vallásos, de úgy érzem, valaki vigyáz rám. Persze gyerekkoromban nagyon nem így éreztem , miután 13 évesen diagnosztizálták a vesebetegségem, attól kezdve mindentől meg lettem fosztva. Valamennyi álmom, tervem hirtelen semmivé lett. Anyukám csak a transzplantáció után árulta el, hogy az orvos azt mondta neki, hogy ez a kislány nem éri meg a 18 éves kort. Sok nehézségen ment keresztül ő is és én is.
Akkor még nem az volt a vezérelv a krónikus betegeknél, hogy a sport hatékony “gyógyszer” és a terápia fontos része lehet. Annak idején még úgy álltak hozzá az orvosok, hogy a vesebetegek ne mozogjanak, inkább kíméljék magukat. Kisgyerekként szerettem sportolni, de a diagnózis után sajnos kettétört a sportpályafutásom, mivel nem kaptam versenyengedélyt. Ennek ellenére továbbra is rendszeresen sportoltam, ha nem is versenyszerűen. Sőt, mindent kipróbáltam, mert a mozgástól éreztem jól magam.
Sokat segített az orvosom és a dietetikusom is, akik előírásait betartva éltem az életemet. Összességében ezeknek köszönhetem, hogy plusz 16 évet kaptam “ajándékba”. Szerencsém volt, mert ezalatt az idő alatt sokat fejlődött a műtéti technológia és a terápia is. Megjelentek a modern immunszupresszív gyógyszerek is, melyek által megnőtt a betegek esélye arra, hogy a szervkilökődések száma csökkenjen.

- Arról többször is nyilatkoztál, hogy a transzplantációt követően, új életet kezdtél, aminek a középpontjába a sport került. De mit vittél tovább az “előző életéből”, vagyis a veseátültetés előtti időszakból?

- A betegség megtanított következetesnek lenni, és szigorúnak önmagamhoz. Például nagy önfegyelmet igényelt a diéta betartása a vesebetegség alatt. 40 gramm fehérjét ehettem egy nap, zömében zöldséget fogyasztottam. Most már nem diétázom, de nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, mert más az anyagcserém 57 évesen, mint fiatalabb koromban, és szeretném tartani a súlyomat. 

Amit még magammal hoztam a műtét előtti időből az a rendszeresség, ennek is nagy hasznát veszem a mindennapokban. De megvolt bennem az a kielégíthetetlen vágy is, hogy a sportban kiteljesedhessek. Amikor egy sorstársamtól a műtét után hallottam a Szervátültetettek Világjátékáról, rögtön éreztem, hogy nekem ott a helyem. Attól kezdve céltudatosan megtettem mindent azért, hogy ott lehessek. 1997-ben sikerült először kijutnom, és azóta minden téli és nyári világjátékon szerepeltem. Sífutásban, biatlonban és úszásban versenyzem. 

- Melyik sportággal kezdtél?

- Az úszással.  Amikor a műtét után elkezdhettem uszodába járni, azt vettem észre, hogy azokon a napokon, amikor úszom, nincs szükségem vízhajtóra. Viszont amikor nem edzettem, akkor be kellett vennem, mert csak úgy működött jól a vesém. Egy hónap rendszeres edzés után el is hagyhattam teljesen. Annyira részemmé vált az úszás, hogy ha valami miatt kimarad, akkor hiányzik. Ezért amíg bele tudok menni a medencébe, vagy amíg be tudnak tenni, addig úszni fogok. Az úszásnak az is előnye, hogy nem terheli az ízületeket. Miután az immunszupresszív gyógyszerek, amiket élethosszig szednünk kell, sérülékenyebbé teszik az izmainkat és, ízületeinket, ebből következően olyan mozgásformát érdemes előnybe részesíteni, amely ilyen szempontból kíméletesebb. Ezért sífutásban és biatlonban is csak klasszikus stílusban versenyzünk.  A skating stílus jobban igénybe venné az ízületeket a transzplantált sportolónál. A fegyvert sem visszük a hátunkon, mint a hagyományos biatlonban versenyzők, hanem otthagyjuk a lőállásban. Mindig ugyanabba a lőállásba térünk vissza és a saját fegyverünket vesszük magunkhoz, amikor a lövészetre kerül sor. 

- A pandémia milyen hatással van az edzéseidre?

- A Fradi uszodájában edzem heti háromszor. Mivel van versenyengedélyem, gond nélkül járhatok úszni. Emellett itthon kerékpározom, elliptikus trénerrel edzem, ami a sífutáshoz egy jó alap. Az utóbbi időben a nordic walking is a felkészülésem részévé vált, arra minden nap fordítok időt. Egyébként rugalmasan kezelem az edzéseket, ahogy a munkám engedi. Ott lapul a kocsiban az uszodai felszerelés, a nordic walking bot, a gyaloglócipő, és ahogy az elfoglaltságom engedi, úgy szervezem az aznapi edzéseimet. Ezt máshogy nem lehet csinálni, mert miután a Magyar Szervátültetettek Szövetségében betöltött elnöki pozíciómból adódóan minden nap be vagyok táblázva a feladatokkal. 

- A lövészettel hol találkoztál először?

- Úttörő koromban az MHSZ-nél (Magyar Honvédelmi Szövetség) ismerkedtem meg a lövészettel.  Felső tagozatos koromban rendszeresen jártam lőni, így az alapok megvoltak, és ezt középiskolában is folytathattam. Saját fegyverrel rendelkezem, otthon van egy céltáblám, amire a teraszra kiállva tudok lőni. Nyilván a futás közbeni lövészet más technikát igényel, de annak gyakorlására ott vannak az edzőtáborok.

- Milyen gyakran versenyzel?

- Évente rendszerint egy nagy sporteseményt rendeznek a szervátültetettek számára. A nyári sportágakban egyik évben Európa-bajnokságot, a másikban világjátékokat rendeznek. De ezek multisport események, a nyári játékokban 12 sportág szerepel, a téliben a sífutás, a biatlon, az alpesi sí, snowboard és a curling. Az a szívfájdalmam, hogy jelenleg itthon egyedül vagyok szervátültetett sífutó, sajnos abbahagyták vagy kihaltak mellőlem a sporttársak. A régiek közül kiemelném Szmodits Gábort, aki a Honvéd sífutójaként inspirált engem, neki köszönhetem, hogy ezt a sportágat űzöm. Egyelőre nincs senki a láthatáron a szervátültetettek között, aki átvenné a stafétát. De nagyon sokat jelent nekem és a szervátültetett alpesi sízőinknek is, hogy a Magyar Sí Szövetséggel szorosabb lett a kapcsolat az elmúlt években. A 90-es évek végén Schäffer János bácsi karolt fel minket, míg tavaly Fábián Attila segítette a felkészülésünket az edzőtáborban a 2020-as világjátékok előtt. De elmondhatom, hogy a síszövetség országos bajnokságain is elindulnak a szervátültetett alpesi sízők. 

- Úgy tudom, hogy már a következő világjátékokkal tervezel, ami Bormióban lesz 2022-ben. 

- Igen, szeretnék elindulni. De számomra egy ideje már nem a saját sikerem a legfontosabb, hanem a Magyar Szervátültetettek Szövetsége. Sportolóink és a szövetség sikereiért szeretnék minél többet tenni a jövőben. Az élsportolóink zömében olyanok, akik a szervátültetés után ugyanúgy edzenek és versenyeznek, mint az “előző életükben”, amikor is ez volt a megszokott életforma számunkra. De minden szervátültetettet arra ösztönzünk, hogy hetente legalább 3x50 percet rendszeresen mozogjanak, mert ma már tudjuk, hogy mozgás gyógyszer, és örülök, amikor egy szabadidő sportoló egyszer csak elkezd keményen edzeni és versenyezni, és sikereket ér el. Őket szeretném segíteni.

- Mi a hitvallásod, filozófiád, ami akár az ép sportolók számára is megfontolandó lehet?

- A transzplantáció után az orvos, aki az utamra engedett, azt mondta, hogy Judit, nem tudjuk, az új vese meddig fog menni, de amíg működik, használja ki. Azóta azt vallom, hogy hozzuk ki a lehetőségekből a lehető legtöbbet. Helyettük is, akik a donoraink voltak. Elment valaki, én pedig általa itt maradhattam, és kutya kötelességem a legjobbat kihozni miatta és magam miatt is. A másik hitvallásom, hogy éljünk a mában, mert nem tudjuk, mi lesz, és hogy egyáltalán lesz-e holnap. Ezért a ma lehetőségeit maxoljuk ki. Nyugodt a lelkem, mert úgy érzem, amit eddig nekem adott a sors, abból kihoztam a legtöbbet.