A hétvégén biatlonosaink IBU Kupán versenyeznek, melynek helyszíne az olaszországi Martell-Val Martello. A Panyik Dávid, Gyallai Soma, Büki Dávid triumvirátus mellett Pónya Sára is rajthoz áll. A fiatal sportoló nem régiben az ifi vébén vett részt. Teljesítményét Szőcs Emőke, szövetségi kapitány értékelte:

„Az ifjúsági világbajnokságon csak Sára képviselte a magyar színeket, így azt gondolom, kicsit úgy érezhette, hogy nagyobb elvárásaim vannak irányába, mint máskor. Nyilván azt akarta, hogy a kortársaival versenyezve jó eredményeket produkáljon. Az elmúlt évekhez képest nagyon felzárkózott, és ezt jó volt látni rajta, de még mindig kell a versenyrutin, a tapasztalat.

Nagyon összeszedett volt mindvégig, odafigyelt a részletekre, és mindent megtett, hogy a legjobb formáját hozza a versenyeken. A magaslaton való versenyzés kicsit hatással volt az első napokban, főleg az egyéni számban, de így is szépen végigküzdötte a versenyt. Az üldözőbe jutás 7 másodpercen múlott, három lövőhiba mellett.

Sára nagyon sokat tanult az elmúlt években, és a törekvését, munkabírását, odaadását látva, tudom, hogy a munkánk beérik, és egyre eredményesebbé válik. Céljaink vannak, és jó irányba haladunk feléjük, ami mindig nagyon pozitív, és motiváló számunkra.”

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.