Túl van első versenyén az ifjúsági olimpián, ahol a 75. helyezést érte el egy olyan sífutó számban, melyet először próbálhatott ki. Kocsik Eszter mai versenyét Simon Ágnes értékelte.

"A mai nap a YOG első sífutó versenyszámában vehetett részt Kocsik Eszter: életében először Cross Country Cross futamon. Ez abban különleges, hogy a freestyle síversenyen látható ugratók, nagyon technikás kanyarok, felfelé és lefelé szlalomozás, féllábas egyensúly feladatok is találhatók benne. Sajnos nem volt alkalmunk ilyen pályát korábban kipróbálni, így a tegnapi pályanézés és edzés volt az egyetlen lehetőség. Kifejezetten bátornak kell lenni ahhoz, hogy nagyobb fékekezések nélkül teljesítse valaki a pályát. Ezen kívül a 2x700 M-es pályán talán túl keményre sikerült a felfelé is... Tegnap, amit tudtunk, begyakoroltunk, és Eszter úgy is érezte, hogy menni fog ma. Sajnos azonban már melegítéskor elesett az ugratón, majd a verseny első lejtős kanyarjában ismét. Ezek nem tettek jót, kizökkentették a ritmusból, és az önbizalmából is, így kicsit bátortalanul teljesítette a versenyt. Mindketten tudjuk, hogy ettől több erő és eredmény van benne, így holnap a rendes sprintben úgy gondolom, hogy a 60. hely környéke lehet a reális cél. Ma délután pihenés, holnap délelőtt skating sprint. Majd kedden klasszikus 5 km lesz az utolsó egyéni versenyszám" - nyilatkozta Eszter edzője, Simon Ágnes.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.